Ásványok és féldrágakövek gyógyhatása (Második rész)
A féldrágakövek a természet lágy öléből származnak, több évszázadot (akár évezredet) pihenve a föld alatt, így az ásványok átveszik a föld tiszta rezgését. Mindennek van rezgése. A tárgyaknak melyek körül vesznek, a levegőnek és minden egyes lénynek itt a földön van egy adott rezgés foka, amelyen működik. Miből is áll a rezgés?
A rezgés egy mérhető, de tudományosan nem meghatározott jelenség, mely létezik, de nem igazán tudják behatárolni mire is hivatott. Ez a rezgés maga az energia leadási és felvételi lehetőséged. Csak olyan rezgést tudsz érzékelni és felvenni, amely a te rezgésedhez közel azonos. Illetve olyan típusú embereknek tudsz információt átadni, akik képesek a Te rezgés fokodat érzékelni és befogadni.
Itt köszön vissza az a furcsaság, hogy ki, mit érzékel a világból, ki mennyire tudja befogadni a rezgésed, azaz a mondanivalód. Hiszen, nincs 2 egyforma vélemény egy adott történésről. Mindenkinek van saját nézőpontja, amely szerinte igaz. A pszichológiában ezt szűrőknek hívják. Ezen szűrők arra hivatottak, hogy az elméd szelektálja az információkat, melyet képes feldolgozni.
A rezgésről
Naponta több tízezer behatás ér, ezek nélkül a szűrők nélkül igen hamar megbolondulnál. Így a szűrők léte szükséges ahhoz, hogy épp ésszel tudj életben maradni. Mégis ez a rezgés, mely szűrőként funkcionál, és kizárja azokat az információkat, melyekre nincs szükséged, gyakran túlpörög.
Ahogy telnek az évek, egyre több tapasztalatot, fájdalmat és félelmet gyűjtesz össze, mely másítja az alaprezgésed. A pozitív tapasztalatok csökkentik, a negatív tapasztalatok pedig növelik a szűrők számát. Minél több negatív tanítás érkezett hozzád, annál erősebbek a szűrőid, ezáltal a rezgésed olyan erős, hogy szinte áthatolhatatlan.
Vajon az aura réteg, maga a rezgés szint? Minden rendszer összefügg, úgynevezett energetikai rendszert hoz létre, melynek része az aura és a rezgés szint, ennek a rendszernek a feladat az életed alakítása.
Ennek a rezgés-pajzsnak az oldására alkalmasak az ásvány ékszereink, illetve energetikai kezeléseink.
Hogyan készülnek az ásvány ékszereink?
Az egyedi és személyre szabott ékszereket mindig fénykép (vagy telefonos beszélgetésnél a hangod) alapján készítjük. A fényképed alapján „lekérjük” a Te alap/normál rezgésszinted, mely szükséges ahhoz, hogy BOLDOGulj az életedben, és amelyben tökéletesen érzékelhető a normál rezgés szinted és a torzult rezgésszint közötti különbség.
Minden kristály más-más területére dolgozik a rezgésednek, így a sok fájdalom és félelem hatására felerősödött szűrőket, komplex, egyedi összeállításban és rezgéssel ellátott féldrágakövekkel szépen, fokozatosan lehet oldani. Ennek a rezgés-oldásnak a hatására tested elkezd reagálni, fokozatosan visszaáll a normál, egészséges működésére, sőt fejleszthető és egyre tisztább érzékelést és működést biztosíthat számodra.
Kinél milyen gyors a reagálás?
A tapasztalás és a másolt működés függvénye. Hiszen minél több a félelmed, fájdalmad és a szüleidtől/felmenőidtől hozott rezgés-torzulás, annál többet kell dolgozni az ékszerednek, hogy oldja a sok szűrő réteget.
„A legjobb döntés volt, hogy ezt a karkötőt megrendeltem!”
„Elmúltak a rémálmaim és azóta sokkal jobban tudok aludni, köszönöm Nektek!”
„Egyszerűen imádom, soha egy percre se venném le!”
Amikor ilyen üzeneteket írtok, akkor tudjuk csak igazán, hogy jó munkát végeztünk, mert szeretitek, mert megváltoztatja az életeteket, többet, másképp érzékeltek a világból és eléritek a legjobb formátokat.
Köszönjük Nektek, hogy vagytok! Hisz nélkületek nem változna a világ!
Ha Te is szeretnél egyedi, személyre szabott ásvány ékszert keress minket bizalommal!
Most pedig a teljesség igénye nélkül a fájdalom oldására alkalmas kristályokat szedtem össze Nektek:
Az érzelmi vagy fizikai eredetű fájdalom
1.) Fizikai fájdalmak oldására a következő kristályokat ajánlom
Végtag fájdalmak, csont és ízületi fájdalmak enyhítésére a citrin az egyik leghatásosabb kristály. Finom rezgésű, szépen lassan oldja a fájdalmat. A csontokban, ízületekben kialakuló fájdalom ugyanis sok-sok réteget hozott létre, így szépen lassan szabad csak oldani, különben visszás hatást érne el.
Nefrit jáde gyönyörű zöld színével nem csak a szív csakrádra gyakorol kitűnő hatást, hanem enyhíti a lázas vírus vagy baktérium okozta tüneteket a szervezetedben. Felső légúti gyulladásos fájdalmak enyhítésére, a láz csillapítására kiváló elixír.
Fejfájás enyhítésére több kristály is ajánlok függően attól milyen eredetű a fájdalom.
- migrénes fejfájásra az obszidián hozhat enyhülést. Hosszú távon érdemes hordani, hiszen a migrén mögött nagyon erős elakadás található.
- akut, hirtelen fellépő erős fejfájásra az aventurin a legjobb ellenszer, hiszen a hirtelen fellépő fejfájás, sokszor egy érzelmi elutasítást jelez.
- a szédüléssel és tompa tarkónyomással, esetleg szemfájdalommal jelentkező fejfájásra a sólyomszem a leghatásosabb féldrágakő. Ugyanis e fájdalom mögött a látással kapcsolatos fennakadás a legjellemzőbb. Valamit nem akarsz meglátni, valamit nem vagy képes érzékelni.
2.) Érzelmi fájdalmak oldására
Amikor szakítás után összetört a szíved a legjobb gyógyító kristály a rózsakvarc féldrágakő illetve a larimar. Oldják az érzelmi fájdalmat, mely a szeretet elfogadásával és a szeretet kimutatásával kapcsolatban alakul ki benned.
Amikor emberként megaláznak, és kihasználnak a haraggal vegyült fájdalom enyhítésére a legjobb választás az amazonit illetve a quantum quattro. Mindkét féldrágakő a torokcsakrára és a szívcsakrára együttesen hatva oldja a bent ragadt/elfojtott szavakat, segítségükkel képes leszel megfogalmazni mi bánt és mi okoz fájdalmat, ezáltal feloldva a fájdalom forrását.
Arra mindenképpen figyelj, hogy ha magad szerzed be őket, csakis megbízható, valódi féldrágakristályokat vásárolj, különben csak szépek, de a hatásuk elmarad!
Használd őket bátran és élj szabadon!
Szeretettel, Tomi és Ági
Kérdeznél? Írj nekünk facebook Messengeren!